A bevonatok, például festékek, ragasztók, lakkok stb. tapadási szilárdságának mérése a bevonat és a hordozófelület közötti kapcsolat minőségének meghatározása szempontjából lényeges.  Többféle tapadásvizsgálati módszer áll rendelkezésre annak meghatározására, hogy a bevonat mennyire jól tapad a szilárd anyaghoz, például fémhez, fához, betonhoz és más merev aljzathoz.

Leszakításos (pull-off) tapadásmérési módszer

Ez a módszer egyszerűen használható, és számszerűsíthető tapadási értéket ad. A bevonathoz húzóegységeket ragasztanak, és amikor a ragasztó megszilárdult, megmérik a bevonat felületről való lehúzásához szükséges erőt.  A Pull-Off tapadásvizsgáló műszer a bevonat felületére ragasztott görgőre gyakorolt húzóerőt méri, és számos sík, egyenetlen, ívelt (domború vagy homorú) felületen használható.

Keresztvágásos (cross hatch) tapadásvizsgálati módszer

Ezt a módszert széles körben használják a festékbevonatok tapadásának értékelésére, és azonnali értékelést ad az aljzathoz való tapadás minőségéről. A cross hatch teszt egy vizuális összehasonlító módszer festék- és porbevonatok vizsgálatához 250 µm vastagságig, amely gyorsan és egyszerűen használható. A bevonatot kis négyzetekre vágják, ezáltal csökkentve az oldalirányú kötést, és a bevonat tapadását az ISO, ASTM vagy vállalati szabványok alapján értékelik

Felületi feszültség és tapadás ellenőrzése teszttintákkal és stiftekkel

Az anyag és a bevonat közötti vonzás erősségét az anyagok relatív felületi energiája/felületi feszültsége határozza meg. Minél nagyobb a szilárd anyag felületi energiája a folyadék felületi feszültségéhez képest, annál nagyobb a molekuláris vonzás, ez közelebb húzza a festéket, tintát vagy ragasztót és nagyobb kötési szilárdság jön létre. Minél kisebb a szilárd anyag felületi energiája a folyadék felületi feszültségéhez képest, annál gyengébb a vonzóerő, és ez taszítja a bevonatot.

A felületi energia meghatározása könnyen elvégezhető felületenergia-tesztelő tollak vagy tinták használatával (Dyne vizsgálat).